A hinterglemmiek

Negyedik

 Amikor a második szezont megkezdtem, mégpedig Hinterglemmben, itt először a régi hotel személyzeti épületében szállásoltak el, de tudtuk, hogy ez csak ideiglenes. Kb. két hétig laktunk itt.

Magától a szállodától teljesen különálló épület volt ez, egy emelettel, meg egy földszinttel, mint egy kis kollégium. A földszinten egy közösségi helyiséggel. Kívülről elérhető garázzsal, ahol valójában a szelektív kukák álltak. Modern volt és kellemes, praktikus. S még amiatt mentegetőzött  a kedvesebb recepciós, aki fölvezetett, hogy nincs lift.

A szobához itt is az előszobából kialakított konyha tartozott. Még erkély is volt. Két ágy állt középen, összetolva, éjjeliszekrények, egy asztalka két székkel, s két nagy szekrény. Meg egy tágas fürdőszoba. Jó társaságban élvezetes lehetett volna. De nem tudtam még, hogy ki lesz a lakótársam. Ő pár nappal később érkezett, mint én. Egy osztrák lány volt.

Ötödik

 Két hét után aztán végre leköltözhettünk az új hotel személyzeti részébe. Ez egybe volt építve a hotellel, ami jó volt abból a szempontból, hogy egyáltalán nem kellett kimenni a hidegbe.

Egy kicsi, régi, ódivatú szobát kaptunk, mert nem új építésű volt a hotel, hanem felújított. Szobalányként mi raktuk rendbe ezeket is a beköltözések előtt.

Az előszobában volt két kicsi ruhásszekrény. Innen nyílott a kicsi, szekrény nélküli fürdőszoba. A zuhanyzófülkében alig lehetett elférni.

A szobában egy franciaágy volt, két oldalt egy-egy régi kicsi éjjeliszekrény, s az ággyal szemben egy nagyobbacska komód. Azon pedig egy hiperszuper modern TV – ami engem pont nem hozott lázba.

Itt is volt erkély, de közös, ami végig futott az összes ebbe az irányba néző szoba előtt.

Minthogy minden szobát láttunk szobalányként, eleinte reménykedtem, hogy megoldható lesz, hogy külön legyek. Jeleztem is, amint lehetett, hogy nem lenne ellenemre.

A folyosó másik végén lévő szoba olyan volt, hogy a szobában bent, az egyik fal közepe táján volt a zuhanyzófülke, csak úgy szabadon, WC-je pedig nem is volt a szobának – a folyosó felénk eső végén volt egy wc, amit lehetett közösnek is tekinteni, vagy ahhoz a szobához tartozónak. Még ezzel a szobával is kiegyeztem volna, ha egyedül lehetek. Vagy az első emeleten (kétemeletes volt ez az épület), a lépcsőfordulóban, volt egy egyszemélyesre tervezett, teljes értékű szoba, D felé néző ablakkal. Ha ezt kaptam volna meg, az csodával fölért volna. De a főnökség valamiért úgy gondolta, hogy a fiúk jobban megérdemlik, hogy egyedül lakjanak; hajlamosabbak voltak a lányokkal elfogadtatni, hogy hát nem lehet mindenkinek külön szobája. 

Karácsonyi hangulat az éjjeli szekrényemen

  Hatodik

 Hála Istennek az első másfél hónap során sok dolgozó fölmondott, s így aztán sorra szabadultak föl a szobák. Először szobatársam érte el, hogy külön szobát kapjon, én meg kaptam egy új lakótársat, akivel még rosszabbul jártam, mint az elsővel. Viszont ez juttatott el arra a szintre, hogy mikor félig-meddig kiborulva jeleztem a főnökasszonynak, hogy ezzel nem tudok együtt lakni, s látszólag zárt füleknek beszéltem, úgy döntöttem, napokon belül fölmondok. Egy-két nappal később azonban, egy vacsora közben a kedvesebbik receciós szólt, hogy másnap átköltözhetek oda, ahonnan az egyik fiú – nem tudom már miért – kiköltözött. Így már csak egyetlen éjjelt kellett kibírnom, s átköltözhettem nyugodt magányomba. Azon az estén talán egy órába sem telt, s már át voltak pakolva a cuccaim az új szobámba. Gyanakvóan azért megkérdeztem, hogy ott egyedül maradhatok-e, s azt a választ kaptam, hogy egyelőre igen. Ez az „egyelőre” eléggé zavart, míg el nem határoztam, hogy amint beraknak valakit mellém, azonnal fölmondok.

A szoba tényleg egyszemélyes volt. Még egy összeszokott szerelmespárnak is kicsi lett volna. Két ággyal rendelkezett ugyan, az egyik az ablak alatt, radiátor mellett, a másik az ablakkal szemben állt. Két éjjeli szekrény is volt, kicsik. Az egyik ágy helyett azonban hasznosabb lett volna, ha beraknak egy asztalt, mert az viszont nem volt. Persze eredetileg ezek is hotelszobák voltak (jó 50 évvel korábbi stílusban), s arra alkalmas volt, hogy egy pár néhány napot ott töltsön úgy, hogy nyilván minden nap kimozdulnak. De ott lakni hónapokon át képtelenség lett volna, ha nem egyedül vagyok benne. Még a szoba alatti pizzázó kéménye is elvett némi helyet a szobától. Tartozott hozzá egy kicsi előszoba, ahol állt egy kicsi ruhásszekrény. S a bejárattal szemben helyezkedett el a kényelmes fürdőszoba, ablakkal, zuhanyzóval WC-vel. Egy személyre tehát megfelelt a szoba, igaz, azt már beköltözéskor láttam, hogy szabadnapot lehetőleg nem szabad bent tölteni, ha nem akarok depresszióba zuhanni. A szoba É felé nézett, az ablakból pedig majdnem megérinthettem volna a meredek hegyoldalt, a „kilátás” mindössze a fák lábára esett. 

Az első olyan hóesés nyugalma, melyet már a "saját" szobámból nézhettem: szerettem az ágyból fekve nézni a hópelyheket.

 De mivel mindig volt lehetőségem kimozdulni (egyetlen szabadnapomat töltöttem otthon, azt, amikor beteg voltam), ezzel megbékéltem. Végtelenül megkönnyebbültem, hogy végre egyedül lakhattam.

 Egy idő után hiányzott, hogy legyen asztalom. Először a szintén magyar házmestert kérdeztem meg, hogy van-e valami asztal raktáron, amit nem használnak, hátha azt fölvihetném.

 Ő nagyon segítőkészen körülnézett, talált is, sőt még meg is kérdezte a főnökéket. De azt a választ kapta, hogy nem vihetem el, mert a hotelszobákba kell betenni a maradék bútorokat. Az egész hotel berendezése valóban ilyen volt: ezer éves, nem rusztikus hatású, hanem valóban régi, és romos, nem is nagyon felújított bútorokat tettek be mindenhova, mindenféle stílust nélkülözve. Egyik étteremfelmosáskor pl. kiesett az egyik szék lába, mikor felemeltem. De ezekről majd később mesélek. 

 Szóval nem kaptam asztalt, ezért úgy döntöttem, megoldom magamnak. Venni fölöslegesnek tartottam (kb. két hónap volt csak hátra), hazacipelni nem akartam. Ezért a kartongyűjtőből fogtam 3 nagy, szét nem tépett kartondobozt, s azokból állítottam magamnak össze egy asztalt. A két egyforma doboz lett az asztal két lába, a nagy pedig az asztallap. Teljesen megfelelt a célnak, még "fiókja" is volt.

Az ágy széle, melyet székként használtam, a rezsó, működés közben, a konyhapultként használt szék és a kartondobozokból összeállított asztal, melyen a laptopról itthoni sorozatokat néztem.

 Nem szerettem lejárni a közös vacsorára, ráadásul egy idő után nagyon hiányzott, hogy magamnak főzött/sütött ételt egyek. Úgyhogy elhatároztam, veszek egy rezsót is. Persze a szótárban nem találtam meg a német nevét, erről is a házmestert kérdeztem meg. Mondta: "Kochplatte". Persze, teljesen logikus, mi más lenne. A következő szabadnapomon bementem a bevásárló-faluba és meglehetősen olcsón meg is vettem. Teljesen jól használható volt. Jobb híján az ágyam melletti éjjeliszekrényen volt a helye. Elég óvatos jellem vagyok ahhoz, hogy úgy bánjak vele, hogy ne csináljak bajt, de azért tisztában voltam azzal, hogy nem biztos, hogy megengedett ez a dolog. Viszont a házirendbe csak a másik helyen, a kollégium-jellegű szálláson írták bele, hogy nem szabad. De ott volt konyha. Véletlenül arról is tudtam, hogy az első szobatársamnak is van, így még inkább feljogosítva éreztem magam arra, hogy kérdezősködés nélkül használjam. Mindenesetre ha használtam, jó alaposan kiszellőztettem. Nem is nagyon kellett tartanom a kiáramló illatoktól, ugyanis éppen alattam volt a földszinten a pizzasütő kemence. Bármikor szemrebbenés nélkül közöltem volna, ha valaki megkérdezi, honnan jött az az ételszag tegnap este, hogy biztosan onnan. 

Palacsintasütés kicsiben

"Hűtőszekrényem" a külső párkányon

Tavasz kezdetekor (elég nagy hó volt még, de ez a barkát nem zavarta) elkértem egy levágott ágat a házmestertől. Hazajövetelemkor leszúrtam őt a földbe, a patakparton. Kíváncsi lennék, megmaradt-e.