A szabadnapjaimat legtöbbször csavargással, az országrész
fölfedezésével töltöttem. Szeretek úton lenni. Ha utazom, túrázom, kirándulok,
van egy olyan érzés bennem, hogy az előző hely problémái már nem, a következő
hely problémái még nem érintenek. Emellett a kíváncsiságom is visz. Sejtettem
előre, hogy ez az ausztriai tartózkodásom idején is így lesz.
Amikor kimentem a
próbamunkára, s váratlanul kaptam egy szabad délutánt, arra gondoltam, ki
tudja, hogy járok-e még ezen a vidéken, kihasználom az alkalmat, hogy legalább
most körülnézzek, mintha csak turistáskodni jöttem volna. Első utam Gaschurn
faluközpont felé vezetett. Visszaballagtam addig a buszmegállóig, ahol előző
este leszálltam. Ez ott volt, ahol egy széles patak folyt át az út alatt. A
patak mellett egy turistaút vezetett be az erdőbe, föl a hegyoldalon.
Elindultam ezen. Nem akartam a házaktól eltávolodni, nagyon is tudatában voltam
annak, hogy idegen helyen vagyok, nem tudom, hogy mi van a hó alatt, s azt sem,
hogy pl. él-e medve a környéken. Egy parabola-íven fordultam lassan vissza, a
falu felé. Az ösvényt követtem, ami néha közvetlenül a házak fala mellett
vezetett el, de nem jelezte semmi egyéb, hogy magánterületen lennék vagy, hogy
tilos volna a jelenlétem. Az ereszekről csöpögött az olvadó hó; enyhe,
napsütéses idő volt, s megismertem azt a fogalmat (a házak falára sokszor
kiírják), hogy „Dachlavine” (tetőlavina – azaz a tetőről lezúduló hó veszélye).
Leértem, vissza a főúthoz, s azt keresztezve a másik oldalon folytattam az
utamat, le egy kisebb patakig, át egy fahídon, majd a másik oldalon megint
emelkedve. Egy egy-embernyi keskeny, alig-kitaposott ösvényt követtem a 30 cm
mély hóban. Elértem egy nagyon kellemes pihenőhelyet, ahonnan a völgy mindkét
irányába csodaszép kilátás nyílt.
![]() |
| A széles patak |
![]() |
| A keskenyebb patak a völgyben |
![]() |
| Látkép a pihenőhelyről az egyik irányba... |
![]() |
| ...és a másik irányba |
Innen megint a
faluközpont felé vettem az irányt, s rácsodálkoztam, hogy a kerítések és az út
közötti pár méteres füves (most havas) hegyoldalból több helyen is források
erednek, mindennapos természetességgel.
![]() |
| Visszaérve a faluba: Mikulások "támadják" a házat |
A faluközpontba
leérve megfigyeltem, hogy egy nagy, de mégis tájba simuló épületben, egy helyen
van itt a bankfiók, a könyvtár és egyéb hivatalok. Leültem egy padra, melyre
jól rásütött a Nap, s pihentem egy kicsit, majd innen még lementem a nagy
épület másik oldala melletti úton a Sparba. A Sparok első részén – a bejárat
után – szokott lenni Ausztriában egy részleg, ahol olyan áruk választéka van,
melyekről sose jutott volna eszedbe, hogy szükséged lenne rá, egészen addig,
míg meg nem pillantottad. Onnantól kezdve azonban rendkívül praktikusnak tűnő
dolgok ezek.
Egy kicsivel arrébb
tűnt fel egy pulcsi, melynek megtetszett az élénk színe. Kezembe vettem, hogy
elolvassam rajta a cédulát, persze csak nyelvgyakorlási céllal. S miután
elolvastam, hogy vékony, jól szellőző, meleg az anyaga, s láttam, hogy
hüvelykujj-bebújtatós a két ujja, meg hogy egészen olcsó, úgy döntöttem, nem
hagyhatom ott. 4 éve szolgál már ez a pulcsi, s máig is a kedvenceim közé
tartozik.
Egy másik boltba is
betértem, ahol az eladó egy öreg hegyi ember volt, kicsit se kedves, de
legalább érthetetlen tájszólásban beszélt. Ebben a boltban is tök jó dolgokat
találtam; apró üvegecskékben Mozart-likőrt, továbbá egy térképet a környékről,
és egy könyvet a környék állatfajairól.
Egy barátnőm, akinek elmeséltem, hogy lehet, hogy kicsit korán
kezdtem költekezni, annyit mondott csupán: „De ezek kellenek”. Megnyugodtam,
hogy más is így látja.
![]() |
| Télen nem lehet muskátli, de valaminek lenni kell... |







Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése